Megjelent kötetek


Műfordítások


Portugál trubadúrok verseiből


Dom Dinis

Virágom, zöld fenyő virágom

Virágom, zöld fenyő virágom,
nem láttad erre a barátom?
Istenem, hol lehet?

Virágom, virágom, zöld ágon,
nem láttad erre az én párom?
Istenem, hol lehet?

Nem láttad erre a barátom,
ki csak ámít, pedig úgy várom?
Istenem, hol lehet?

Nem láttad erre az én párom,
ki csak ámít, elvesz a nyáron?
Istenem, hol lehet?

Azt kérded, hol van a barátod?
Azt mondom, nincs károd, hiányod.
Istenem, hol lehet?

Azt kérded, hol van a te párod?
Azt mondom, nincs hiányod, károd.
Istenem, hol lehet?

Azt mondom, nincs károd, hiányod,
ha felnézel, mindjárt meglátod.
Istenem, hol lehet?

Azt mondom, nincs hiányod, károd,
ha felnézel, meg is találod.
Istenem, hol lehet?



Volt egyszer egy szép pásztor

Volt egyszer egy szép pásztor,
párja után sóvárgott,
s nem mondok hazugságot,
sírt is, ki tudja, hányszor,
így beszélt: “Akkor mától
minden nő szeressen ki,
hogyha van, barátjából,
mert nekem nem jut senki.”

Kezén volt egy kis madár,
egy gyönyörű papagáj,
csupa ének, csupa báj,
épp mikor eljött a nyár,
így beszélt: “Megállj, betyár,
adod a szerelmeset,
de párod hiába vár?”
S virágok közé esett.

Naphosszat is alig élt, tétlen volt, mindig méla,
ha fel is kelt nagynéha,
rögtön aztán elalélt,
így szólt: “A vágy elemészt,
mi lesz velem, Mária?”
S papagája így beszélt:
“Ebben eddig nincs hiba.”

“Úgy vigasztalsz — szólt a lány, —
ha nem hazudsz, papagáj,
légy irgalmas kis madár,
megváltás lesz a halál”;
s ő szólt: “Hölgyem, mondd, mi fáj,
érjen véget panaszod,
akit vársz, előtted áll,
ha felnézel, láthatod”.



Kél a nap világa

Kél a nap világa,
felkelt jókor,
mosni fog a drága
a tónál.
Mosni megy jókor.

Kél a nap virága,
felkelt jókor,
mosni fog az árva
a tónál.
Mosni megy jókor.

Mosni fog a drága,
felkelt jókor,
a szél szétzilálja
a tónál.
Mosni megy jókor.

Mosni fog az árva,
felkelt jókor,
a szél szétcibálja
a tónál.
Mosni megy jókor.

A szél szétzilálja,
felkelt jókor,
a düh jókor szállja
a tónál.
Mosni megy jókor.

A szél szétcibálja,
felkelt jókor,
a düh jókor várja
a tónál.
Mosni megy jókor.



Láttam virágénekét

Láttam virágénekét
dalolni formás kertben
egy formás fehérszemélyt,
nála senkit még szebben
nem láttam énekelni,
úgyhogy azt mondtam neki:
“Hölgyem, én megszerettem.”

Dühös lett erre igen,
mikor ezt meghallotta,
így szólt: “Uram, most kimegy!
Ide nekem ki hozta,
hogy itt összezavarjon,
míg annak dalát dallom,
aki szívem ellopta?”

“Mert küldesz, továbbállok,”
–feleltem – “Szívem hölgye,
megyek s neked szolgálok,
érted élek örökre,
mert kényszerít szerelmed,
most kóborolni kezdek,
szerelmed tartva többre.”

Így szólt: “Nem lesz köszönet
azért, amit elmondtál,
nem okozott örömet,
sőt épp unalmas voltál,
nem lesz másé a szívem,
nem másé, azt kell higgyem,
csak azé ki itt szolgál.”

“Az enyém pedig – mondtam –,
hölgyem, innét nem moccan,
tiéd, mondjál is bármit.”
“Az enyém – szólt – mindig ott van,
ahol volt, nincs sehonnan,
velem van, ennyi számít.”



Egy pásztorlány sírdogált

Egy pásztorlány sírdogált
magányosan egy napon,
szóba csak magával állt,
megszólalt, de sírt nagyon,
szerelme annyira fájt:
“Láttalak, s ez végnapom,
szerelmem!”

Sírt, arcát könnye mosta,
mint más nők, ha nagy a bú,
kínozta, hogy mióta
él, nem volt ily szomorú,
ezért így szólt zokogva:
“Nem vagy más, mint csupa bú,
szerelmem!”

A bú, ami kínozza,
nem hozhat mást, mint a sírt,
rádőlt a virágokra,
és csak átkozódni bírt:
“Vigyen a gonosz rosszra,
miattad várom a sírt,
szerelmem!”



Én elhittem, kedvesem

Én elhittem, kedvesem,
hogy búbánat kínozott,
mert aznap egy árva szót
sem válthattál énvelem,
légy pontosabb, kedvesem,
téged nem mart úgy a bú,
mint én voltam szomorú.

Tudom én is szavamra,
hogy annyira kegyeltél,
hogy résen nem lehettél,
kedves, jókor járj arra,
tudd meg igaz szavamra,
téged nem mart úgy a bú,
mint én voltam szomorú.

Tudom, kedves, pontosan,
hogy bánatodnak árja
nem talált volna párra;
de elbújtam gondosan,
így láthattam pontosan,
téged nem mart úgy a bú,
mint én voltam szomorú.

Mert saját búm nem látni,
nem tudtam tőle válni.



Barátném, már milyen régen

Barátném, már milyen régen
elvitte a király innen
kedvesem, azt kellett hinnem
ezerszer szívemben mélyen,
hogy megölte mélabúja,
mert nem beszélt velem újra.

Hol marad ily soká vajon,
mért nem siet látásomra,
barátném, mily öröm volna,
több ezerszer hittem nagyon,
hogy megölte mélabúja,
mert nem beszélt velem újra.

Barátném, a szíve szerint
jött volna hozzám szaporán,
hogy láthassa szemem korán,
én ezerszer hittem megint,
hogy megölte mélabúja,
mert nem beszélt velem újra.



Jókor jött kedvesem

Jó látni kedvesem,
hiszen üzent nekem,
szépem.

Jó látni barátom,
hisz levelét látom,
szépem.

Hiszen üzent nekem,
azt mondom, Istenem,
szépem.

Hisz levelét látom,
Istent úgy imádom,
szépem.

Azt mondom, Istenem,
segítsd a kedvesem,
szépem.

Istent úgy imádom,
segítsd meg a párom,
szépem.

Segítsd a kedvesem,
aki látod velem,
szépem.

Segítsd meg a párom,
nem kell soká várnom,
szépem.



Mily bús ma a kedvesem

Mily bús ma a kedvesem,
barátném, szíve oda,
mert nem szólhatott velem,
nem látott, biz’ van oka
barátomnak búsnak lenni,
nem jön, de nem tud feledni.

Búsan jár-kel, biz’ Isten
okkal, mert nem jött erre,
öreg hiba ez itten,
lesz rá oka, hitemre,
barátomnak búsnak lenni,
nem jön, de nem tud feledni.

Nem is baj, ha bús, ha sír,
nem láttam, mert el se jött,
s nincs felőle semmi hír,
oka van így szerfölött,
barátomnak búsnak lenni,
nem jön, de nem tud feledni.

Istenem, hát az hogy lehet,
hogy a bánat el nem temet?



Kik most messze katonák

Kik most messze katonák,
barátném, megtudni vágyom,
jönnek vagy mennek tovább,
azért kérdem mindenáron,
mert a barátom van oda.

Vágyom az új hírekre
róluk, mert nem tudok semmit,
barátném, az Istenre,
azért kérdem én most ezt itt,
mert a barátom van oda.

Arra vágysz, mondjak mást még?
Hogyha Isten adna reményt,
barátném, tudni vágynék
új hírt róluk, tudd meg azért,
mert a barátom van oda.

Mást nem kötök az orrodra!



A barátod, barátném, erre járt

A barátod, barátném, erre járt,
nem láttam ily búsnak senki fiát,
csak nagy nehezen hallatta szavát,
de mikor meglátott, mégis beszélt:
“Fuss az úrnőmhöz, kérleld őt magát,
az Istenért, adjon nekem reményt!”

Szomorúan járt, szárnya szegetten,
mint ki beteg a nagy szerelemben,
sápadt volt, félig önkívületben;
de mikor meglátott, mégis beszélt:
“Fuss az úrnőmhöz, kérleld őt magát,
az Istenért, adjon nekem reményt!”

Barátném, azt hittem, hogy idejött,
ő már halott, mint akit elgyötört
a végzet, halálos kór szerfölött;
de mikor meglátott, mégis beszélt:
“Fuss az úrnőmhöz, kérleld őt magát,
az Istenért, adjon nekem reményt!”



Kedvesem, nélküled nem élhetek

Kedvesem, nélküled nem élhetek
én, s te sem nélkülem; így mi lenne
veled? Istentől, ki képes erre,
imádkozva döntést remélhetek
javadra, barátom, s így javamra,
hogy ne halj meg te, de én se abba,

amibe így halunk; nincs ok arra,
hogy kibírjuk mi ezt az életet,
mely majd úgyis maga alá temet,
de döntsön Isten, ha úgy akarja
javadra, barátom, s így javamra,
hogy ne halj meg te, de én se abba,

amibe így halunk; mert már miránk
nagyobb vagy halálosabb szenvedély
nem vár, kedvesem, bűnünk nem csekély,
de döntsön Isten, mint igaz biránk
javadra, barátom, s így javamra,
hogy ne halj meg te, de én se abba,

amibe így halunk; mert hitemre,
az régen volt, hogy e bűn ránk vetült,
de ránk vetül, mert miránk települt,
de döntsön az Isten kénye–kedve
javadra, barátom, s így javamra,
hogy ne halj meg te, de én se abba,

amibe így halunk; csak az Isten
lehet elég bölcs, kedvesem, itten.



Nem jött el, anyám, barátom

Nem jött el, anyám, barátom,
és itt jutalommal várom!
Meghalok a szerelemtől!

Nem jött el, anyám, a párom,
és itt jutalma van három!
Meghalok a szerelemtől!

És itt jutalommal várom!
Miért kapom csalfaságon?
Meghalok a szerelemtől!

És itt jutalma van három!
Miért kapom hazugságon?
Meghalok a szerelemtől!

Miért kapom csalfaságon,
ha levágták, megbocsátom.
Meghalok a szerelemtől!

Miért kapom hazugságon,
mert hazudik télen-nyáron!
Meghalok a szerelemtől!