Megjelent kötetek


Tárcák


Kommenteket a Facebook-on várok



Cordoba! Cordoba!

Amikor Nagy Károly birodalmában néhány tucatnyi könyv valóságos kincsnek számított, akkor Cordobában 70 könyvtár volt, némelyikben többszázezer kötet. Városi fürdők, kutak, vécék, egyetemek, iskolák - urbanizálódás. Öntözés olyan helyeken, ahol ma félsivatag van. Polihisztorok, humanizmus. II. Szilveszter pápát boszorkánysággal vádolták meg (az, aki Istvánnak koronát küldött) csak azért, mert ifjúkorában egy mór (talán Barcelonában) egyetemen tanult többek közt matematikát, és így tudott helyi értékkel szorozni – fejben. Római számokkal írásban hetekig tartott egy-egy művelet. Ezek a mórok majdnem szekuláris államot csináltak, miközben szerettek elmélkedni a nevelésről, a filozófiáról. A lokális keresztények mozarab néven futottak, nyelvük újlatin volt, de arab betűkkel írtak. Különös, hogy ezt a mára kihalt nyelvet a menekült zsidók őrizték meg nekünk, pl. Elias Canetti családja, a zenéjük pedig Marokkóba került. Szabadkereskedtek, emancipáltak. Alig hiszem el, amikor leírom. Igazi csoda. Ilyenek maradtak utánuk: http://kaosenlared.net/wp-content/uploads/2015/05/Mezquita-de-C%C3%B3rdoba.jpg vagy http://famouswonders.com/wp-content/uploads/2009/04/alhambra.jpg

És ennek a világnak a központja Bagdad volt, Ibéria csak éppen rajta volt a térképen. De a világ közepét elfoglalták a tatárok (vagyis mongolok 1258-ban). Ibéria még egy kicsit tartotta magát, de fokozatosan haladt előre a félsziget keresztény visszafoglalása, az utolsó iszlám államot 1492-ben foglalják el a „katolikus királyok” (Kasztíliai Izabella és Aragóniai Ferdinánd), talán több mint jelképes értelmű, hogy ez a spanyol zsidók kiűzetésének a dátuma is. Különös, hogy ebben az évben éppen a kereszténység térhódítása vetett véget a zsidók helyi emancipációjának és általában a vallási türelemnek.

Szokás ilyenkor kultúrák felemelkedését és lesüllyedését, dinamikát, centrumot és perifériát emlegetni. Én ugyanakkor nem tudok elfogódottság nélkül beszélni a tatárdúlás előtti Bagdadról, a katolikus királyok előtti Ibériáról. Amolyan kegyelmi pillanatnak szeretném látni, egyfajta csúcspontnak, egy kellően nagyvonalú és élhető világnak. Kevés ilyen volt.

Mert az iszlám ilyen is volt.

Márciusi vizek

Ebben a szemerkélő márciusi esőben nem tudok nem gondolni arra, hogy hátha éppen ez kell ahhoz, hogy eltűnjön végre az életemből ez az egykedvű szutyok. Megőrjít, hát hogyne őrjítene ez a különös monotonitás, ahogyan a cseppek kopognak egymás után. És igen, az egykedvűségükben is van valami felháborító. Ugyanakkor mégis látom ebben az egészben az újrakezdés esélyét. Látom, ahogy a szutyok, az egykedvűség és a közöny eltűnik a csatornában, viszi magával az áldott víz. Érzem én, hogy egy ilyen nagyon sokadik újrakezdést kétségekkel kell fogadnom. Elég kétséges a kimenete. Hogy győzöm-e erővel, hogy meg tudok-e csinálni valamit abból, amit tervezek.

Volt idő az életemben, amikor valahogy mindenre rátelepedett ez a különös tompaság, hogy ne mondjam, érzéketlenség. Mintha kinőtt volna rajtam valami, ami elszigetelt a világtól. Valahogy elkérgesedtem a mindennapok, a középkorúság nem túlságosan eredeti mintázatú labirintusában. A napokat és az időt általában teljesítendő feladatokra osztottam, és minden elért részsikernél megünnepeltem, hogy lám még mindig élek.

Persze nem remélek azonnali megváltást. Azt talán ki se bírnám. És hát bekkelek, mert az kicsit könnyebbnek látszik. De a kor előnye, hogy megtanultam rugalmasan elszakadni. Időnként hajlamos vagyok elhinni egy állapotról, hogy örökké tart, de ez nem így van nincs ilyen fátum. A dolgok jobbra fordulhatnak, és néha jobbra is fordulnak. Csak persze addig ki kell bírni valahogy. Próbálok úgy jelen lenni, mint egy a kő. Vagy egy fa.
Mit is énekel erről Elis Regina? https://www.youtube.com/watch?v=xRqI5R6L7ow

Szinkronfordítás filmszakadás után

Képzeljük el, hogy valami sorscsapás következtében egy filmből nem ismerünk mást csak az egyes dialógusok leírt szövegét, ráadásul ezt is egy különös idegen nyelven, amelynek a kódolt jelképrendszerét még külön meg kell fejtenünk.

Egy kicsit hasonló feladattal szembesül a bátor vállalkozó, aki középkori trubadúrversek fordítására adja a fejét. A szövegek egy komplex színházi, sőt olykor cirkuszi produkció részét képezték, a szövegírók többsége kiváló előadó és zeneszerző is volt egyúttal. (Vagy csak sok pénze és biztos ízlése volt, hogy produkciókat vásároljon.)

Egyik kedvenc trubadúrom a Coimbrában egyetemet alapító Dénes nevű egykori portugál király. Ő a portugál középkori változatában írt, a korszak lírájának nyelve Ibériában ez az ún. galegó-portugál. Ezekről a galegókról a terveim szerint még fogok írni, most talán annyit róluk, hogy a katolikus zarándoklatokról híres Santiago de Compostela környékén élnek a nyelv mai beszélői. Akkor tisztáztuk a nyelvet. Most jön a műfaj. Természetesen ebből is többféle volt, de legjellemzőbb a magyarul minimum gyanatagon hangzó barátdal, ami egyáltalán nem az, aminek első hallásra vélnék. A megszólított valóban a költői én barátként tisztelt szerelmese, ám ez a költői én, aki a versben beszél, egy nő. Ráadásul van még egy csavar a történetben, hiszen a szöveg szerzője férfi, aki a fiktív beszédhelyzetben nőként szólal meg. Talán az lehet a műfaj eredete, hogyha én férfi vagyok, de szeretett nő bőrébe bújok a versben, és viszonzom a férfi szerelmét, akkor a kimondás ereje révén, egyfajta szómágiával a valóságban is megvalósulhat az áhított szerelem. Különös játéklehetőséget biztosított ez a beszédforma az előadásokon! Hiszen egy köztudottan férfi előadó, akár maga a király, eljátszotta, hogy ezúttal bizony nő, ami azért elég vaskos tréfákra is alkalmat adott. És ez még nem volt elég! Mert ettől kezdve tudatosan játszottak az előadók azzal a lehetőséggel, hogy akár mondatról mondatra vagy strófáról strófára megváltoztatták a beszélő személyét. Dénes király nekem rendkívül kedves papagájos versében (lásd jobbra a műfordítások között Volt egyszer egy szép pásztor) éppen az a fő versszervező elem, hogy nem lehet mindig tudni, hogy az egyes megszólalásoknál ki a beszélő, a szeretett hölgy, a papagáj, a szolgálólány vagy az éppen betoppanó lovag. A szövegek nyelvét tovább terheli a sajátos nyelvhasználat, olyasfajta kódolt nyelvre kell gondolnunk, mint a magyar népdaloknál, a szöveg megértéséhez tudni kell, hogy mi a vörös szárnyú keszeg... http://www.szepo.com/cikk/hol_a_vilag_kozepe_avagy_erotikus_jelkepek_nepdalainkban/ A kortárs befogadást nagyban elősegítette a látvány, a zene, a színészi előadás. Ebből nekünk nem sok maradt, bár a zene rekonstrukciójára vannak kísérletek. Fennmaradtak bizonyos középkori kották http://en.wikipedia.org/wiki/Martin_Codax#/media/File:Martim_Codax_Cantigas_de_Amigo.jpg, de ez a kottajelzés csak a hangok egymáshoz viszonyított rendjét mutatja, nem ismerjük a hangnemet, a ritmust. A hangnemet úgy próbálták rekonstruálni, hogy a képek alapján megépítették a hangszereket, és megvizsgálták, hogy szólnak. A ritmust a versszöveg alapján próbálták elképzelni. Talán így hangzott egy középkori portugál vers elénekelve (türelem, sokszor meg kell hallgatni ahhoz, hogy valóban élvezni lehessen): https://www.youtube.com/watch?v=xRFyGDTaHD0.

Compostella és a körtánc, avagy kinek hiányzik egy béna korona?

Különös volt megérkezni, onnan tudtuk, már a célnál vagyunk, hogy hirtelen kizöldült a táj. Az addig kopár hegyoldalakból erdős lankák lettek. A homlokzatokat moha redőzte, látszott, hogy nincs értelme elbújni az eső elől. Nem csoda, hogy a kelták otthon érezték itt magukat. Igen, Galícia abban tér el Ibéria egyéb tájaitól, hogy itt nyomokban megmaradt a kelta hagyomány, például a skót dudának megfelelő, galégó duda, a gaita http://en.wikipedia.org/wiki/Galician_gaita#/media/File:GaitaGalega.png. Így szól például egy tradicionális galégó dal a gaitán https://www.youtube.com/watch?v=H4kopeRjjAI.

A galégók büszkék erre a kelta hagyományra, de kelta nyelvüket nem őrizték meg, a portugál egy archaikus változatát beszélik, amelyet ma önálló nyelvként tartanak számon, bár ez nyilván politikai kérdés. A középkorban kitüntetett szerepe volt a galégó nyelvnek az ibériai kultúrában, de a fénykor után egészen a XIX. századig várni kellett az újjászületésre, amikor provanszál és katalán minták alapján megpróbálták újraéleszteni. De a XX. század különösen erőszakos története, és Franco diktatúrája elfojtott minden önállósulási törekvést. Amikor végre megindult a spanyol demokratizálódás Franco halála után, akkor a katalánok és a baszkok mellett a galégók is újragondolhatták nemzeti létüket. Így most Európa egyik legrégebbi népe egyszersmind az egyik legújabb is. Szép volt egyébként bősz galégó nacionalistákat látni. A híres katedrális előtt táncoltak Compostelában, hatalmas kört vont sok ezer ember a színpad köré, ahol a Milladoiro együttes játszott https://www.youtube.com/watch?v=MPlaYP74Kjk, ugyanis kifeszítettek egy hatalmas galégó zászlót, amin sajnálatos módon rajta a spanyol korona, így aztán a rendőrök kénytelen kelletlen rohamot indítottak, hogy levegyék a színpadról. De a tömeg a saját testével fedezte a zenekart, szorosra vonta a gyűrűt a színpad körül. Közben mindenki táncolt. Az immár demokratikussá avanzsáló rendőrség pedig nem akarta erővel szétverni a tömeget. Így aztán az egész tér még órákon át hevesen táncolt hatalmas körben egymás kezét fogva. Ekkor jött a hír, hogy meghalt Kádár János. Faggattak hazaárulás és legvidámabb barakk témájában. Én magyaráztam sok mindent, aztán beláttam, hogy ezek a németek és franciák soha nem fogják megérteni, mitől olyan bódító ez a Petri-féle vadkelet. Éppen átmentünk egy másik lokálba, amikor rendőrök jöttek velünk szemben. A galégó cimborák, amúgy nagykutyák, a normatív galégó leíró nyelvtant író professzorok, és én, elkezdtünk szépen kotorászni a zsebünkben, hogy elővegyük az iratainkat. Aztán nagy nevetés, amikor elmegy mellettünk a járőr szó nélkül. Közös reflexeink voltak, a többi kelta és nem kelta meg csak nézett. Compostela nekem nem Szent Jakab városa. Most így a nagy caminho-láz idején sem jut róla eszembe se pápa, se kagyló, se zarándok. Mondjuk, láttam egy-két fura alakot a városban, fura volt a lyuk, ahol az oszlopot megfogta minden zarándok nem tudom hány éve. De nekem sokkal fontosabb ez a portugál után furcsa csengésű nyelv, a középkori és modern versek, az az elszánás, ahogyan egy elnyomott nép kiemeli magát a múltból, és felépíti modern saját magát. Amúgy lehetett strandolni is. Egy hajdan volt kelta erődítmény falian napoztunk, a bástyáról lehetett ugrálni az óceánba, kifelé gyűjtöttünk kagylókat, aztán megfőztük őket egy kondérban ebédre. Klassz volt. És az egész félszigeten csak itt lehet iható sört kapni. Éljenek a kelták! Hajrá Celta Vigo!